29 5 / 2012

Hat év puskázás után ma buktam le először!

De nem akárhogyan. Múlt héten csütörtökön kifigyeltük Natival, hogy hová teszi a tanár a dolgozatot, amiből diktálta, hogy milyen feladatok lesznek. Megvártuk, amíg elmegy, majd lefotóztuk mind a 3 oldalt!!!! Kidolgoztam a feladatokat, és természetesen csak a válaszokat írtam le egy papírra, amit MEG IS TANULTAM!
Ma, föci órán a padon hagytam az angol könyvet, és gondosan, két angol lap közé, a könyembe raktam a papírt. (csak egy definíciót néztem meg, hogy mi a talajvíz)
Már jelzőt csöngettek, mindenki beadta, mi is, és kikéreckedtünk a mosdóba, és abban a pillanatban, amikor már állnék fel, odajön a tanár, KINYITJA A KÖNYVEMET, ÉS OTT VOLT A PUSKA, AMIN CSAK A KÉRDÉSEK VÁLASZAI VOLTAK! Végigolvasta az egészet. Lányos zavaromban csak annyit mondtam, hogy egy korábbi diák segítségét kértem, aki ide járt. Majd elvitte, és azt mondta, hogy ezért még számolunk. Óra után odamentem hozzá, és két megvető és csalódott pillantás között csak annyit mondott, hogy akkor kedden írok egy újat.
Ha ez nem lett volna elég, utolsó órán után a mosdóban ki mosott akkor kezet, amikor én?? persze, hogy a tanár! Nem is töröltem meg a kezem, mert pont ott állt, ahol a papírkéztörlőadagoló van.  
Én érettségizni akarok jövőre földrajzból! 

Permalink 1 note

27 5 / 2012

"Mire gondoltál az elmúlt negyed órában, ami az elmúlt 15 percben zajlott le?"

Sikerült meginterjúvolni Risztov Évát.

Permalink 1 note

25 5 / 2012

  • Yo: eddig kurva szar az euro!
  • Yo: ja!! vagyis jó...ami nekünk szar!
  • Yo: ez nekünk jó, hogy szarak vannak, mert annál több esélyünk van, mert a mi kakink jobb, mint ezek a szarok....
  • Yo: ja hogy te az eurovízióról beszélsz! mert én az euro árfolyamáról...

Permalink 1 note

24 5 / 2012

"beszélj hangosabban! nem értelek, mert itt van ez a bloody fűnyíró!"

angol tanárom (via katinet)

Permalink 2 notes

20 5 / 2012

Jajj!! Alig várom már az érettségit!!!

katinet:

Az ünneplőmet már ki is vasaltam! :D

Permalink 4 notes

19 5 / 2012

Megcsináltam életem első tökéletes, hibátlan index-hol.van függvényét elsőre!! 

17 5 / 2012

Ma tudtam meg, mik történtek a keddi földrajz órán...

  • (Gergő hiányzott, ezért Emese beült Benő mellé, hogy beszélgessen a Benő mögött ülő lányokkal)
  • Yo: Baszd meg! Mindent megtudtam!
  • Yo: Például?
  • Yo: A tampon helyes használatát! A fogamzásgátlásról is szó esett... meg, hogy törölközőt kell magatok alá tenni. ha..öhmm...nehogy..öhhm...na érted!
  • Yo: Ki használ fogamzásgátlót?
  • Yo: Emese....Kedd óta nem is tudok a szemébe nézni!

Permalink 3 notes

16 5 / 2012

katinet:

KRETÉN NÉMET TANÁROM!!!! Benő kapott egy hiányos fogazatot Bencétől és ez megjelent a német tanárom üzenőfalán és azt hitte, hogy neki küldték!!!!444!!!%%!!!! 26 éves és nem tud számítógépezni!!!

és még ragozni sem tud. 

katinet:

KRETÉN NÉMET TANÁROM!!!! Benő kapott egy hiányos fogazatot Bencétől és ez megjelent a német tanárom üzenőfalán és azt hitte, hogy neki küldték!!!!444!!!%%!!!! 26 éves és nem tud számítógépezni!!!

és még ragozni sem tud. 

13 5 / 2012

11 5 / 2012

Sikerült ma elvágnom a hüvelykujjamat KISVILLÁVAL!!

Permalink 2 notes